Március elején két szélsőséges párt nyerte az olasz választásokat, amely euroszkeptikus ígéretekkel kampányolt. A befektetők emiatt fejvesztve menekülnek az olasz eszközökből, a részvények emiatt 10%-ot esnek, a kötvényhozamok, meg rég nem látott magasságokba kerültek. Érdemes kivárni az olasz eszközökkel, mert most túl sok a bizonytalanság – mondta el Hajósi Péter, a K&H Alapkezelő Befektetési Igazgatója.

 

Pedig jól indult az év. Az olasz gazdaságtól sokan azt várták, hogy idén a megismételje a tavalyi 1,5%-os növekedést, végleg maga mögött hagyva a 2011-ben kezdődött lassulást és recessziót. Az optimista hangulatban az olasz részvények 10%-ot emelkedtek idén, az államadósság finanszírozása pedig egyre olcsóbbá vált a kötvényhozamok csökkenésével.

Aztán jött a márciusi választás és vele együtt a meglepetés eredmény, miszerint az 5 Csillag Mozgalom kapta a legtöbb szavazatot. Továbbá egy másik eurószkeptikus párt, a Liga, begyűjtött annyi voksot, hogy ketten együtt elérjék a parlamenti többséget. A két párt hosszas egyeztetés után összerakott egy olyan kiadás növelést tartalmazó tervezetet, ami egy csapásra véget vettet a dolce vita érzésnek.

Kövess minket itt is:

Iratkozz fel a közösségi média felületeinkre, hogy valós időben értesülj a GazdaságTV friss tartalmairól!

Figyelmeztetés

A GazdaságTV ezen tartalmai csak az általános informálódást szolgálják, nem tartalmaznak semmilyen formában tanácsot, ajánlást és nem az a céljuk, hogy bármilyen befektetési vagy más döntésben alapként szolgáljanak. A GazdaságTV alapján hozott bármely befektetési döntés anyagi és jogi következményei kizárólag a felhasználót terhelik. Bővebben.