Tavaly összesen 1525 milliárd forint hitelt folyósítottak a pénzintézetek,  ami közel 300 milliárd forinttal több, mint 2016-ban. Ennek az összegnek legnagyobb részét jelzáloghitelek tették ki, de a személyi hiteleknek is jelentős szerep jutott.

2017-ben az összesen 1525 milliárd forintnyi hitelből közel 668 milliárd forint volt jelzálog, nagyjából 300 milliárd forint a személyi és 250 milliárd forint pedig a folyószámlahitel. A hiteltermékekről általánosságban elmondható, hogy 2017-ben csökkent a teljes hitelmutatójuk, ha a személyi kölcsönök piacát nézzük, ott 16%-ról 14,5%-ra csökkent a THM.  2017 év végén, ha valaki egy 10 millió forintos lakáshitelt szeretett volna felvenni 20 évre, annak a havi törlesztőrészlete 54-57 ezer forintra rúgott pénzintézettől függetlenül, míg egy 3 évre felvett 1 millió forintos személyi kölcsönnél ez a szám havonta körülbelül 32-35 ezer forint volt.

Kövess minket itt is:

Iratkozz fel a közösségi média felületeinkre, hogy valós időben értesülj a GazdaságTV friss tartalmairól!

Figyelmeztetés

A GazdaságTV ezen tartalmai csak az általános informálódást szolgálják, nem tartalmaznak semmilyen formában tanácsot, ajánlást és nem az a céljuk, hogy bármilyen befektetési vagy más döntésben alapként szolgáljanak. A GazdaságTV alapján hozott bármely befektetési döntés anyagi és jogi következményei kizárólag a felhasználót terhelik. Bővebben.