A hitelfelvevők szempontjából nem a jegybanki alapkamat, hanem a bankközi kamatláb (BUBOR) és a hosszútávú állampapír hozamemelkedései a fontosabbak. A mostani kamatkörnyezet következtében elkezdtek emelkedni a bankközi kamatlábak, így egy frissen felvett, 10 millió forintos, 20 évre igényelt hitelért, 2000 forinttal több havi törlesztőrészletet kell fizetni, mintha három hónappal ezelőtt vettük volna fel.

Elindult egy kamatkörnyezet emelkedés a világban, a FED már egy ideje rálépett erre az ösvényre és folytatja azt, az EKB pedig a pénznyomtatást veszi éppen vissza, majd ezután következhet a monetáris szigorítás. Az utóbbi időben megfigyelhető volt a nemzetközi piacokon, hogy ha valami gazdasági feszültség alakult ki, akkor az feljebb tornázta a kamatokat. Hazánkban is mind a BUBOR mind pedig a hosszú állampapírhozamok is felfelé mentek, amik a hitelpiaci kondíciókat is megváltoztatták. Már most drágultak az újonnan igényelt lakáshitelek, aki most vesz fel, egy 10 millió forintos 20 évre felvett hitel esetén kb 2000 forinttal magasabb havi törlesztőrészlettel számolhat, mint 3 hónappal ezelőtt.

Kövess minket itt is:

Iratkozz fel a közösségi média felületeinkre, hogy valós időben értesülj a GazdaságTV friss tartalmairól!

Figyelmeztetés

A GazdaságTV ezen tartalmai csak az általános informálódást szolgálják, nem tartalmaznak semmilyen formában tanácsot, ajánlást és nem az a céljuk, hogy bármilyen befektetési vagy más döntésben alapként szolgáljanak. A GazdaságTV alapján hozott bármely befektetési döntés anyagi és jogi következményei kizárólag a felhasználót terhelik. Bővebben.